A kalapok: Fehér, Piros, Fekete, Sárga, Zöld, Kék

A hat kalap

Van egy szuper jó, játékos módszer, amit külföldön már elég sokan használnak az oktatásban, és a vállalatoknál, ha egy csoporttal gyorsan körül szeretnének járni, több oldalról meg akarnak nézni vagy meg akarnak oldani egy problémát. Lehet játszva csinálni, lehet nagyon komolyan is venni, beleélni magadat, vagy csak figyelni. A lényege annak felismerése, hogy nem csak egy igazság létezik, nem csak egy jó megoldás lehet valamire – és azt nem feltétlenül a legidősebb vagy a leghangosabban ordító mondja ki. 6 gondolkodó kalap a neve, mert 6 féle utat kínál nekünk, és ezeken végig is vezet mindenkit, így van csak értelme a játéknak. Először bemutatom nektek a kalapokat és a játékszabályokat, utána megnézzük, hogy működik a dolog egy mindnyájunkat foglalkoztató kérdés megbeszélésekor.



Néhány egyszerű szabály:
Úgy az igazi, ha mindannyian egyszerre ugyanazt a kalapot viseljük, így tudunk a legjobban együtt dolgozni, átlátjuk egymás érveit, hozzá tudunk tenni a közöshöz. Könnyű elképzelni, hogy bármilyen jóindulatú és lelkes is a társaság, elég könnyen káoszba fulladhat egy ilyen ismeretlen játék, ha nem tudjuk a megfelelő mederben tartani a beszélgetést. Ezért is van szükség egy irányító, vezető, összegző kalapra - ami nem feltétlenül felnőttet vagy Mentort jelent (persze az elején mikor még ismerkedtek a módszerrel, lehet valaki tapasztaltabb segítő), hanem mindannyian lehettek egyszerre – amikor a kék kalap van a fejeteken, akkor együtt mutattok magatoknak irányt - ha szükség van rá, beszélgetések elején és a végén ajánlatos feltenni ezt a sapkát.
Hallgassuk meg mindenki véleményét, hiszen abban a helyzetben, ahol éppen vagyunk a játék során, mindenkinek lehetnek jobbnál jobb meglátásai, nem hivatkozhatunk arra, hogy más oldalról nézzük a dolgokat és ezért el sem fogadjuk az ő érveit, hiszen egy húron pendülünk mind. Mondok egy példát: Ha a mókusok háziállatnak nyilvánításáról nyitunk vitát, zöld kalap alatt megállja a helyét az erdei rágcsálók iskolásoknak ajándékozásának ötlete, de a kisállat pedikűr szorgalmazása is belefér – de ha valaki másként gondolja és szintén zöld kalap van rajta, javasolhatja az ötletgazda elmeorvosi vizsgálatát, vagy épségének tesztelését egy mókusok mellett eltöltött hét után.

Példa
Vegyünk egy sokakat foglalkoztató kérdést, például a dohányzást. Egy tavalyi felmérés szerint 2006-hoz képest 63%-ról 51 %-ra csökkent a nem dohányzó általános iskolások aránya Szolnokon, 33%-hoz képest már 40% próbálta ki, és a rendszeres dohányosok száma 4%-ról 9%-ra emelkedett. Eközben a világ pontosan fordított irányba megy, egy friss szolnoki közgyűlési rendelet szerint már valamennyi játszótéren tilos például a dohányzás. Azt is tudjuk, hogy cigarettára jobbára azok a fiatalok gyújtanak rendszeresen, akiknek a családjában is jellemző a dohányzás. A leszokás-pártiak tüdőrákkal riogatnak, aki cigizik, az erre lemondóan legyint. De vajon tudják-e, hogy igazából miért is szeretik a dohányzást? És azt vajon tudják-e, milyen érzés annak letüdőzni a füstöt, aki ki nem állhatja?
A kérdés annyira megosztja az embereket, hogy néha akár egymás torkának is ugranak dohányzás ügyben. A hat kalap módszer tipikusan az ilyen helyzetekre ad megoldást. Indulatoktól mentesen lehet körüljárni a témát, együtt gondolkodva róla minden oldalról.
Ha érdekel, kattints ide, elmesélem, hogy a dohányzásról mit mondott a hat kalap, amikor kipróbáltuk néhányan. (Volt köztünk, aki dohányzik, voltak, akik nehezen viselik és olyan is akadt, aki csak alkalmanként gyújt rá.)

A hat kalap a dohányzásról.
Először a kék kalap alatt ültünk össze, és arról diskuráltunk, hogy mostanában megint egyre több szó van a dohányzásról, beszüntetik a szórakozóhelyeken, megállókban, drágítják, szidják és odavannak érte, kampányt indítanak ellene és meghalnak érte. A téma minket is megosztott, arra jutottunk, ha körbeszaglásszuk a dolgot, ahogy még nem tettük, talán kevésbé leszünk megosztottak.
Abban állapodtunk meg – még mindig kék kalappal a fejünkön - hogy megvizsgáljuk először a fehér kalapban az egész kérdéskört, összegyűjtünk egy csomó tényt és véleményt a dohány használatáról, utána meg hangulattól függően megpróbálunk alternatívákat keresni a dohányosok problémáira, úgy, hogy a nem dohányzókra senki ne kényszerítse rá a szenvedélye melléktermékét. Az ide vezető út a zöld és a sárga kalapok használatával tűnt lehetségesnek, úgy hogy a megfelelő időben a feketét is elővesszük. Az irányt mindenesetre már láttunk.
Fehér kalappal, tiszta lapot nyitva elkezdtünk a dohányzásról az infókat gyűjtögetni. Mindenféle adatot, tényt, kinek mi jutott róla eszébe, a Wikipédiáról, lexikonokból, innen-onnan, efféléket:
A cigaretta napjaink talán legveszélyesebb és legtöbb halálos áldozatot követelő legális élvezeti szere (az áldozatok száma Magyarországon évente 28 ezer). A nikotin belélegzés után néhány másodperccel az agyba jut. Dózistól függően serkentő vagy nyugtató hatása van. A függőség kialakulásában a nikotint tartják felelősnek. Szűkíti az ereket, rontja a keringést.
Aki fiatal korában szokik rá, sokkal nehezebben tudja abbahagyni.
Rengeteg dolog gyűlt össze a témában, de azt is feljegyeztük, hogy ha valakinek csak „véleménye" volt róla - ezeket nem az adatokhoz, hanem egy másik oszlopba, a véleményekhez írtuk, például:
Bori szerint ez nagyon káros és a papája ebbe halt bele.
Dávid szerint a dohányosok jogai el vannak nyomva. .
Menet közben éreztük a feszültséget, láttuk egymáson az erre utaló jeleket. Volt, aki homlokráncolva dörmögött, mások kipirult arccal megemelték a hangjukat. Tudtuk, hogy ez egy érzékeny téma és itt az ideje, hogy a piros kalapba mindenki belekiabálhassa vagy éppen belesziszeghesse az érzéseit – amiket nem kell megindokolni, de jó ha tudunk rólunk. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi mindent kihoz belőlünk.
Utálom a bagót. Szerintem nem kéne a büdösök jogait védeni.
Ugyanannyi jogom van dohányozni, mint másnak hotdogot enni, úgy érzem, megpróbálnak elnyomni.
Amíg ennyien dohányoznak, úgysem tehetünk semmit, nem hiszem, hogy lenne mindenkinek jó megoldás.
Szerintem egyesek égnek a vágytól, hogy irányíthassák mások életét, ha betiltják a cigit, az csak az első lépés lenne.
Felháborítónak tartom, hogy rákényszerítik az egészségtelen füstjüket más emberekre. Annyira szeretem a cigaretta szertartását, hogy sose mondanék le róla. És hosszan sorolhatnám még. A rövid fejetlenség, ami a piros kalap használata miatt adódott, elhanyagolható ahhoz képest, hogy mit okozhatnak ezek az indulatok, ha rissz időben, rossz körülmények között törnek ki. Miután tisztába jöttünk egymás érzéseivel és gyanúival, bátrabban kezdhettünk bele az ötleteink építgetésébe. Azt javasoltam, kapjuk elő a zöld sapkát és nézzük meg abban a problémát. Vajon milyen ötleteink vannak a dohányosok kisegítésére, vagy leszoktatására, esetleg védelmére, és a többiek védelmére velük szemben? A tiltás nem sokat ér, nem túl nevelő hatású, élő példákkal kellene a gyerekeknek szemléltetni, hogy mit művelhet a dohányzás . A megelőzést kéne felhozni olyan szintre, hogy hatásos legyen, interaktív anyagokkal, játékokkal.
A dohányzás drog, tehát a drogproblémákkal egy szinten kezeljék. El kellene szeparálni a kocsmákban és az éttermekben a cigizőket, úgy hogy másokat ne zavarjanak. Ez nekik is megfelelne, talán kevesebbet gyújtanának rá, ha át kéne mászkálni máshová.
A kormány kaszál a dohánytermékek jövedéki adóján, ez nekik üzlet. Ezt kéne átgondolni, nem csak tessék-lássék intézkedni. A magyar emberek többet dohányoznak, mint az átlagos európai, ez is hozzájárul a népesség csökkenéséhez. Mindenféle ötletet gyűjtöttünk, egyre többször kellett eltöprengeni, hogy vajon hogyan lehetne ezt kivitelezni… lehetségesek egyáltalán ezek a megoldások? Automatikusan fekete kalapot öltöttem és a többiek is ezt tették, így most a kétségek és az ellenvetések felől folytattuk a beszélgetést. Kinek van joga eldönteni, hogy mikor és hol gyújtsak rá? A törvény is lehet rossz. A prevenció egy vicc, akik csinálják, azok se veszik komolyan, hiteles szemléltetés kell.
Miből gondolják a törvényalkotók, hogy betartják a szabályokat? Ellenőrzés és kontroll kell a dohányzás felett. Drogosoknak nem adnának túl szívesen az adófizetők a leszokás segítésére. Rossz politika. A magyar emberek egyébként is fogynának, egész Európában ez a trend. Ezek után éreztük, hogy szükség van a bennünk mélyen ott lappangó optimizmusra, mégiscsak valamit ki akarunk hozni a témából, így hát a sárga kalap mellett döntöttünk, az eddigi ötleteket kicsit derűlátóbban vettük szemügyre: Ha már van a témában aktivitás és megállapodásra való hajlandóság, az jó dolog, miért ne építsünk fórumot a kérdésnek? Kezdjük el a dohányzásról ismertető anyagok gyártását. Videók, színes infografikák. Hozzunk törvényt a szórakozóhelyek dohányos és nem dohányos megoszlására, és ha ez már teljesen tisztázott, tartassuk is be azokat – komoly büntetés ellenében. Adjuk a kiskorúaknak alternatívát a dohányzással szemben – kampány, mit vehetsz egy doboz árán – mit veszthetsz egy cigi árán (egészség) Legyen tisztázva a dohányzás mindenki előtt és a függőség erőssége és a szenvedély(betegség) fogalma, szolidaritás. Ez már igen, éreztük, hogy valahová eljutottunk, mindannyian kicsit fáradtak, de sokkal megkönnyebbültebbek voltunk, hiszen sikerült konkrét ötletekkel előrukkolnunk, ami segítséget adhat a témában. Egymással is elnézőbbek lettünk valamelyest. Egyikünk azzal állt elő, hogy mielőtt még lezárjuk a témát, vegyük ismét elő a piros kalapot és próbáljuk ki, hogy milyen érzések maradtak bennünk. Belementünk, mert éreztük, hogy ez most a helyén lenne. Megkönnyebbültem, úgy látom másnak is hasonló problémái vannak Ezek a bagósok is csak emberek. Jól éreztem magam, el tudtam mondani mindent, ami bennem volt. Az elején furcsának tűnt ez az egész, de most már értem, mire ment ki. Úgy érzem jobban meg tudom érteni ezután a szomszéd bácsit. Még mindig kételkedem, de azok az infografikák lenyűgöztek. Végül kék kalap alatt összegeztük a beszélgetésünk főbb pontjait: mi történt, az „agymenésünknek" milyen konkrét következményei lesznek. Miben maradtunk? Egy portál nyitása a problémáinak megoldása köré, jogi szabályozás tisztázása. Propagandaanyagok gyártása a dohányfüst-mentes élet mellett, fiatalokra ható szlogenek, tények –pl impotencia veszélye Az EU-s, amerikai dohány-ellenes kommunikáció ellesése, „magyarítása". Infografikák készítése, ehhez szakember, figyelni a fiataloknak célzott info-designra. Orvosi anyagok, kutatások közlése, akár a TV-ben a dohányos emberek függőségének mértékéről, a szolidaritásról mindkét fél szempontjából. Ugye, hogy ez jóval több, mint az elején gondoltuk volna? Bármilyen témával el lehet játszani így, születhetnek kiváló ötletek és a beszélgetés alatt megismerhetsz másoknak olyan gondolatait, amiről talán neki sem volt fogalma idáig, izgalmas. Próbáljátok ki más témákon is, jó ha vagytok egy páran, csak a kék kalap használatára figyeljetek, azt bármelyik kalap előtt elő lehet venni és használni, de ha szükségetek van a többi sapkára, azokat is fölhasználhatjátok többször is.

Átlagos (2 szavazat)
Témaötletek:
  1. Iskolák állami támogatása
  2. Hajléktalanok helyzete
  3. Felsőoktatás
  4. Élettársi kapcsolatok
  5. Bevándorlás, idegengyűlölet
  6. A gazda felelőssége a kutyatámadások esetén
  7. Celebek, feminizmus, közösségi oldalak
  8. Falusi élet
  9. Demokrácia
  10. Függőségek
  11. Alkoholizmus
  12. Tanárok hatásköre
  13. Családon belüli erőszak
  14. Jövő nemzedékek lehetőségei
ajánló

Aki szeretne alaposabban utána olvasni a technikának, keresse Edward De Bono könyveit, például: Hat gondolkodó kalap: a párhuzamos gondolkodás hat szakasza Budapest, Manager Kiadó, 2007. Interneten is körülnézhettek, akár angolul (six thinking hats), akár magyarul.

Mentor

Csatlós Márton


email:csatitur@gmail.com
skype:csatlos.marton